Kávéfogyasztóként is sokat tehet a fenntarthatóságért

2021. 11. 12.

Fenntarthatóság

A fenntarthatóság és környezettudatosság egyre nagyobb szerepet kap az élet minden területén. Egészen kis dolgokkal, apró szokások megváltoztatásával is tehetünk a fenntartó jövőért. E tudatos szemléletmód a mindennapi kávéfogyasztásra is hatással lehet. Összegyűjtöttünk néhány ötletet, hogy mi a Nespressonál hogyan ösztönözzük személyes cselekedeteinkkel és céges programokkal a változásokat.

Kávé megfelelő forrásból

Ön tudja, hogy a világ mely tájáról származik a kávé, amit mindennap a csészéjébe tölt? A Nespressonál a kezdetek óta fontosnak tartjuk, hogy a cserjétől a csészéig végigkövessük a kávébabok útját és erről az útról minél többet és izgalmasabban meséljünk Önöknek. Kávékínálatunk több mint 80 százalékát fenntartható forrásból szerezzük be AAA Sustainable Quality Programunk révén. 2003-ban együttműködésre léptünk az Esőerdő Szövetséggel és a kávétermelő farmerekkel, hogy a kiváló minőségű kávé előállítása mellett a környezetet is megóvjuk, sőt biztosítsuk a termelők megélhetését és családjaik, közösségeik jólétét.

Emberek és kávé

Nem csak a kávétermelő vidékek, hanem az ott dolgozó farmerek és családjaik sorsa és életminősége is kiemelten fontos szerepet játszik abban, hogy egy-egy szezonban milyen kávébabokat szüretelhetünk. 2019 májusában elindítottuk Reviving Origins programunkat, amelynek célja, hogy újra beindítsa a kiváló minőségű kávé termelését a világ nehéz helyzetű régióiban. Kolumbia, Zimbabwe, Puerto Rico, Kuba és Uganda egyes részeinek sikeres bevonása után most a Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) indult útjára a program, innen hoztuk el Önöknek a paletta első organikus gazdálkodásból származó kávéját, a Congo Organicot, amelyet selymes, pirított gabonás ízjegyek, mogyorós aromák és lágy gyümölcsösség jellemez.

Papírpohár helyett bögre vagy travel mug

Hiszünk benne, hogy hétköznapi szokásaink megváltoztatásával is sokat tehetünk a változásért. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég például csak arra, hogy amikor csak tehetjük, papírpohár helyett üveg vagy porcelán pohárba, csészébe kérjük kávénkat és elvitel helyett a helyben fogyasztást választjuk. Tudjuk, hogy ez a rohanó mindennapokba nem mindig megoldható. Ilyen esetekben ideális útitársunk lehet rozsdamentes acélból készült Nespresso Touch Travel Mug ami nem csupán szemrevalóan designos, hanem praktikus is, hiszen hideg és meleg italok tárolására is kiváló. Emellett mosogatógépben is tisztítható és utazás közben is könnyű belőle inni, teteje cseppmentesen záródik.

Kapszula újrahasznosítás

Büszkék vagyunk rá, hogy vásárlóink több mint 90%-a számára könnyedén elérhető valamelyik újrahasznosítási lehetőségünk. A kávépárnáink alapanyagául szolgáló alumínium képes arra, hogy megvédje a kávéőrleményt a fénytől és a levegőtől, ezzel megőrizve a kávé frissességét és aromáit. További előnye, hogy korlátlan alkalommal újrahasznosítható. Annak érdekében, hogy az alumínium ne vesszen kárba, létrehoztuk saját használtkapszula-gyűjtő rendszereinket, és kapszuláink gyártása során már elkezdtünk újrahasznosított alumíniumot használni. Megéri gyűjteni és visszaküldeni a kávékapszulákat, mert így Ön is a körforgás nélkülözhetetlen szereplőjévé válik.

Ráadásul az újrahasznosított Nespresso Professional kávépárnák egy része új tárgyak formájában születik újjá. Tudta például, hogy a használt kapszulákból toll, bicska, de akár szemüvegkeret is készülhet? A kávézacc is jó helyre kerül, hiszen a Nespresso-nál ezt is hasznosítjuk partnereink segítségével.

Kapszularendelés nagyobb mennyiségben

Tapasztalatból mondjuk, hogy ha kávé van, a munkatársak és az ügyfelelek is boldogabbak. Éppen ezért célszerű úgy meghatározni kapszularendeléskor a szükséges mennyiségeket, hogy biztosan legyen tartalék is, felkészülve előre nem látható sok résztvevős tárgyalásokra, workshopokra és egyéb eseményekre.

A kapszularendelés gyors és egyszerű, legyen szó a webshopról, emailes vagy telefonos megoldásról. A beérkezett rendeléseket mennyiségtől füöggetlenül ingyenesen szállítjuk ki a következő munkanapon legkésőbb 16:30-ig beérkező megrendelések esetén. Ha alkalmanként nagyobb mennyiséget rendel tőlünk, ritkábban lesz a szállításra szükség, így kevesebb lesz a szállítással járó károsanyag kibocsátás is.

Szívesen tenne még többet a fenntarthatóságért? Az irodában is bármikor választhatók a zöldebb megoldások, és akár már ma el is kezdhető az új szokások bevezetése.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhessen újdonságainkról és akciós ajánlatainkról.

Lépjen velünk kapcsolatba és kérjen személyre szabott ajánlatot,

vagy hívjon minket a +36 80 08 01 08 * telefonszámon
*ingyenesen hívható
Üzenet írása