ÓVJUK A KÁVÉTERMELŐK JÖVŐJÉT

2019. 05. 16.

Fenntarthatóság

Ismerje meg, hogyan változtatta meg új nyugdíjprogramunk a kolumbiai kávétermelők életét!

Aguadas egy apró, színpompás kolumbiai városka az Andokban. A termelők a kávécserjék gondozásával töltött fárasztó nap után rendszerint leülnek az asztalhoz, és elfogyasztanak egy csésze finom kávét. Mikor a társalgás témája a jövő volt, a gyerekek arról beszéltek, hogy otthagyják az anyagi bizonytalansággal járó gazdálkodást, és inkább a városban próbálnak szerencsét. Ez a fajta beszéd nem volt a farmerek kedvére való, mivel szerették volna a gazdaságot a következő generációnak örökségül hagyni.

Mivel szerettük volna a kávétermelők boldogulását támogatni, megkérdeztük őket, hogyan segíthetünk. A válasz egyértelmű volt. Leginkább nyugdíjra vágytak, hogy biztonságot és jövőt teremtsenek a gazdaságuk és családjuk számára. Akkoriban mindössze 7 százalékuknak járt nyugdíj.

Összefogtunk a kolumbiai munkaügyi minisztériummal, az Aguadasi Kávétermelők Szövetkezetével, valamint a Fairtrade International szervezettel, és Caldas régióban 2014-ben bevezettünk egy kísérleti nyugdíj-programot.

Kolumbia kormánya a termelők befektetésének 20 százalékával, mi pedig több mint 2,2 millió dollárral támogattuk a programot. A termelők maguk dönthetik el, mennyi pénzt (és milyen gyakorisággal) tesznek félre, és ezzel egy életre szóló járadékot biztosíthatnak maguknak. Mára már 1 100 termelő jelentkezett a nyugdíj-programba.

„Az idősebbek számára garantált járadék része annak az alapvető szociális átalakításnak, amelyet a kormány kezdeményezett, és amelynek a magánszektorban is vannak támogatói,” mondta el Rafael Pardo, Kolumbia munkaügyi minisztere a modell bevezetésekor.

„Nagyon örülünk, hogy sikerült együttműködésre lépnünk a Nespresso-val, mivel a Nepresso és az aguadai termelők között az elmúlt tíz évben kialakult szoros kapcsolat a mi kapcsolatunkat is erősíti a termelőkkel.”

Az új nyugdíjmodell a Nespresso AAA Sustainable Quality™ Program kibővítéseként működik, amit az Esőerdő Szövetséggel közösen hoztunk létre 2003-ban. A termelők jövőjéről való gondoskodás jegyében hívtuk életre az AAA Farmer Future Program nevű, célzott kezdeményezést, amely magába foglalja a termelők nyugdíjba vonulási tervezetét is.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhessen újdonságainkról és akciós ajánlatainkról.

Lépjen velünk kapcsolatba és kérjen személyre szabott ajánlatot,

vagy hívjon minket a +36 80 08 01 08 * telefonszámon
*ingyenesen hívható
Üzenet írása