TEGYÜNK EGYÜTT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓKÉRT!

2021. 03. 03.

Hírek

#orszagoskavekommando

A COVID vakcinák beadatása elkezdődött ugyan, a járvány azonban még nem ért véget. Az egészségügyben dolgozók továbbra is embert próbáló időszak elé néznek. Támogatásukat kiemelten fontosnak érezzük és most szeretnénk partnereinknek is megadni a lehetőséget, hogy velünk együtt tehessenek jót az egészségügyben dolgozókért.

Az ötlet egy korábban támogatott kórházzal kezdődött, még mi is meglepődve tapasztaltuk, hogy egy kis gesztussal is milyen sokat tudtunk segíteni. A kávé nyújtotta extra energia egy kimerítő munkanapon többet jelent, mint gondolnánk, ami az egészségügyben dolgozók életében sajnos alapvetőnek számít.

Miről szól a kezdeményezés?

Partnereinknek lehetőséget nyújtunk, hogy új vagy már korábban megrendelt (fel nem használt) kávékapszulákat juttasson el rajtunk keresztül országszerte, több COVID központnak minősített kórházi osztály számára.
Új megrendelés vagy felhalmozott kapszulák esetén az összegyűjtést és kiszállítást díjmentesen teljesítjük a kórházakba, valamint minden esetben kávégépet is biztosítunk a támogatott kórházaknak.
Amennyiben 200 db vagy afölötti rendeléssel kívánja támogatni a kiválasztott kórházat, a Lyreco megduplázza a mennyiséget.

Hogyan tud Ön is segíteni?

1. Válassza ki a támogatni kívánt kórházat.
2. Vegye fel a kapcsolatot ügyfélmenedzserével, vagy az ügyfélszolgálatunkkal: nespresso.hu@lyreco.com, 06 80 080 108
3. Rendeljen kávékapszulát (a felajánlásra szánt mennyiséget megduplázzuk), ha pedig a korábban rendelt, még fel nem használt kapszuláit szeretné eljuttatni a kórházak részére, összegyűjtjük Öntől és kiszállítjuk a kórházak részére.

Akik számítanak ránk Budapesten

  • Bajcsy Zsilinszky Kórház (GasztroenteroIógia)
  • Bethesda Gyermekkórház (11. Csecsemő es Gyermekgyógyászat)
  • Budai lrgalmasrendi Kórház (lntenzív Osztály)
  • Dél-Pesti Centrumkórhaz (I. Belgyógyászat; Belgyógyászat Covid )
  • Gottsegen György Országos Kardiológiai lntézet (Felnőtt Kardiológia)
  • Heim Pál Országos Gyermekgyógyaszati lntézet (Sürgősségi; Gyermek belgyógyászat Covid)
  • Honvedkórház (Neurológia)
  • Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház es Rendelőintézet (Központi Radiológia; Neurológia Covid osztály)
  • Bethesda Gyermekkórház (Ill. Belgyógyászat-csecsemőosztály)
  • Országos Korányi Pulmonológiai lntézet (Covid ellató)
  • Országos Onkológiai lntézet Daganatsebészeti Központ (DermatoonkoIógiai; Hasi-daganatsebészeti Osztály)
  • Péterfy Kórhaz (Koraszülött Osztály)
  • SE Belgyógyászati es OnkoIógiai Klinika (lntermedier es Covid-1 )
  • Semmelweis Egyetem PulmonoI6giai Klinikája (Járványkórház)
  • Szent lmre Egyetem Oktatókórház (Szülészet)
  • Szent László kórház (Covid lntenzív)

Akik számítanak ránk vidéken

  • Bács-Kiskun Megyei Kórház (Tüdő Belgyógyászati Covid osztály; Belgyógyászat – Kardiológia ) – Kecskemét
  • Csongrád megyei Dr. Bugyi István Kórház (Szuleszet-N6gy6gyaszat) – Szentes
  • Debreceni Egyetem Kenezy Gyula Egyetemi Kórház (Általános Sebészet; Szülészet Nőgyógyászat; Belgyógyászat (Covid ) -Debrecen
  • Debreceni Egyetem Klinikai Központ (Tüdőgyógyászati Klinika COVID intermedier; Fül-orr-gégészeti es Fej-nyaksebészet; Onkoradiológia; Pulmonológia es Csecsemő; Onkológia) – Debrecen
  • Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház (Járványosztály; Szülészet-Nőgyógyászat; HS gasztroenterológia; lnfektológia)- Székesfehérvár
  • Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Hetényi Géza Kórház (Sürgősségi; Covid osztály; Covid-intenzív) – Szolnok
  • Markhot Ferenc Kórház (Bőrgyógyászat Covid osztály) – Eger
  • Markusovszky Egyetemi Oktató Kórház (Bőrgyógyászat Covid osztály; Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Osztály) – Székesfehérvár
  • Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika (lntenzív Osztály) – Pécs
  • Pécsi Tudományegyetem Szülészeti es Nőgyógyászati Klinika (Szülőszoba) – Pécs
  • Szigetvári Kórház (Sürgősségi Betegellátó Osztálya) – Szigetvár
  • Tatabányai Szent Borbála Kórház (Fül-orr-gégészet) – Tatabánya
  • Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet (Kardiológiai osztálya) – Cegléd
  • Tolna Megyei Balassa János Kórház (Járványkórház) – Szekszárd
  • Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház (Covid lntenzív; Belgyógyászati Centrum Covid ) – Veszprém
  • Zala Megyei Szent Rafael Kórház (Belgyógyászati es lnfektológia Covid) – Zalaegerszeg

FONTOS

– Minden esetben tájékoztassanak minket a kapszulák rendeléséről, mert a gépek kihelyezését ezután tudjuk elkezdeni.
– Felajánlásokat csak ügyfélszolgálaton, vagy ügyfélmenedzserén keresztül tudjuk fogadni.
– Első körben összegyűjtjük a felajánlásokat, majd minden 1000 kapszula beérkezése után összesítve szállítjuk ki a kórházaknak.

Köszönjük, ha felajánlásával Ön is tesz az egészségügyben dolgozók mindennapjainak könnyítéséért!

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhessen újdonságainkról és akciós ajánlatainkról.

Lépjen velünk kapcsolatba és kérjen személyre szabott ajánlatot,

vagy hívjon minket a +36 80 08 01 08 * telefonszámon
*ingyenesen hívható
Üzenet írása